Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megemlékezés a sváb kitelepítésről

2014.01.27

 MEGEMLÉKEZÉS

A 68 ÉVVEL EZELŐTTI SVÁB LAKOSSÁG KITELEPÍTÉSRŐL
 
 Mintegy 5000 éve él ember a jelenlegi Máriahalom természeti környezetében, ezt régészeti 
leletek bizonyítják. Kutatások hírt adnak arról, hogy falunk olyan természeti kinccsel 
rendelkezett, ami mindig felkeltette az korabeli uralkodói osztályok érdeklődését: hogyan 
is tudnának minél több mezőgazdasági terméket termeltetni és betakaríttatni alattvalóikkal, 
akiket persze teljes mértékben kizsákmányoltak.
 1784-ben II. József elégedetlenné vált a tulajdonában álló földek adóbevételei tekintetében, 
több adózóra szeretett volna szert tenni. A megoldást német telepesek beköltöztetésében 
lelte meg. Megérkeztek az akkori Kerwa területére az utolsó nagy „Schwabenzug” /sváb 
betelepítési hullám, 1785-86/ keretében azok a német római katolikusok, akiknek mindenféle 
kedvezményt ígértek. Mintegy száz család érkezett így a Német Birodalomból erre a vidékre. 
Már érkezésükkor szükség volt kitartásukra, szorgalmukra, hiszen az megígért kész és 
felszerelt házaknak hűlt helyét találták.
 Az évszázadok során már Magyarország területén kellett a történelem sodrában élniük, 
s dolgozniuk, de mindig törekedtek megőrizni gyökereiket, nyelvüket, szokásaikat, 
hagyományaikat. Máriahalom korabeli neve folyamatosan változott, de az itt élő lakosság 
ameddig csak lehetett anyanyelvén kommunikált és tanította gyermekeit, de rendre betartotta 
új hazája szabályait, vállalta a történelemi változások által rájuk rótt kötelezettségeket, 
fájdalmakat, örömöket. Természetesen az idő folyamán színesedett, változott a svábok 
élete, hisz egy magyarlakta környezetben mindig alkalmazkodniuk kellett más kultúrájú 
emberekhez és ez viszont is így volt, és van. Szerves részévé váltak a különböző társadalmi 
berendezkedésű államoknak. 
 Eljött azonban egy történelmi pillanat, ami sokuk életét kettétörte, családok kerültek 
hirtelen talajvesztetté. A második világháború befejeztével a máriahalmi svábokat a „kollektív 
büntetés” elmélete csapta arcul. A falut 1946. márciusában zár alá helyezték, 139 sváb 
családot megfosztottak vagyonától, házától és hazájától. 60 családot megváltásra ítéltek, 
220 embert /többen bányászok/ felmentettek, itthon maradhatott. 1946.április 2-án a 
kitelepítésre ítélteket szekerekre felpakolva /640 fő/, a templom harangjainak zúgása 
kísérte a piliscsabai vasútállomásra. Tíz napi utazás után érkezetek meg egy németországi 
menekülttáborba. Itt szembesülniük kellett azzal, hogy 18 különböző faluba szállítják 
és telepítik le őket. Az ottani őslakosok nem akarták könnyen befogadni őket, „magyar 
cigányoknak” titulálták a jövevényeket. 
 Családok szakadtak szét, életek mentek tönkre, de szorgos munkájukkal és mérhetetlen 
kitartásukkal évtizedek alatt sikerült ezeknek az embereknek felépíteni új életüket, 
egzisztenciájukat. A falu történelmének fájó pontja maradt ez. Soha nem szabad elfelednünk 
ezt a napot, minden gyermeknek tudnia kell, hogy még egyszer nem fordulhat elő, hogy 
ártatlan emberek a „történelemcsinálók” áldozataivá váljanak! Beszélgetnünk kell ezekről 
a dolgokról az ilyen évfordulók kapcsán, és akkor is, mikor valakit igazságtalanság ér, vagy 
éppen rá akarják sütni a bélyeget: „Nem közülünk való, mit keres itt!” Az embert ne annak
alapján ítéljük meg, hogy honnan jött, hanem hogy milyen emberré vált!
 
  Ombodi Erzsébet